HOME
2014. augusztus 23.   10:30 GMT    
 
 
   ENGLISH
   ESPAÑOL
   FRANÇAIS
   ARABIC
   DEUTSCH
   ITALIANO
   JAPANESE
   NEDERLANDS
   PORTUGUÊS
   SUOMI
   SVENSKA
   SWAHILI
   TÜRKÇE
Share/Bookmark

A semmiből kezdeni




STREET NEWS SERVICE, 11 - Százezrek kelnek át a határon, érkeznek hajóval, busszal és gyalogosan. Az északi országrész ellen vívott több évtizedes polgárháború után, a Dél-Szudániak visszatérnek, hogy szemtanúi legyenek új országuk születésének. A függetlenségért vívott harc véget ért, de sok menekült számára még nagyon távol van a küszködés vége.

Juba, a Dél-Szudáni főváros nyugati peremterületén körülbelül két tucat ember gyűlt össze a helyi vezető birtokán. Nagyon forró az idő, a nap kíméletlenül tűz, ezért az emberek a kert egyetlen fája köré telepednek, hogy egy kis árnyékot kapjanak. A férfiak műanyag székeken ülnek, a nők és gyerekek többsége egy nagy szövött szőnyegen hever. Rendszeresen összegyűlnek, hogy támogassák egymást és megbeszéljék jövőjüket. Egyesek már hónapokkal ezelőtt hazaértek, mások csak most érkeztek. Bárhonnan is jöttek, egy dolog közös bennük: Újra kell építeniük életüket.

Már a januári népszavazás előtt, amelyen a keresztény és animista vallású déliek 99,7 százaléka arra szavazott, hogy leválnak a muzulmán északról, minden nap családok százai érkeztek vissza délre. A Kartúmi kormány, és a Szudáni Népi Felszabadító Hadsereg (SPLA) között 2005-ben megkötött békeszerződés sokak számára azt jelentette, hogy közel a szabadság. Az évtizedekig tartó véres polgárháború kétmillió ember életébe került, és milliókat tett földönfutóvá. A békekötés után sokan visszatértek szülőföldjükre.

Felismerve ezt az óriási logisztikai feladatot, az ENSZ Menekültügyi Tanácsa felállított egy támogató rendszert a hazatérni kívánó Dél-Szudániak számára. Regisztrációs irodákat nyitottak, és hajókat, teherautókat és buszokat állítottak szolgálatba, hogy hazaköltöztessék az embereket és poggyászaikat. A végállomásoknál, Jubában és más déli városokban, a Word Food Program, és más segélyszervezetek fogtak hatalmas feladatba, hogy ellássák a menekülteket alapvető cikkekkel, étellel, konyhafelszereléssel és szappannal.

Sok korai hazatérő már évtizedek óta élt idegenben. Mint a harminckét éves Richard Luka, aki 2006-ban tért haza. Apja a hetvenes években hagyta el Jubát, hogy munkát találjon Kartúmban, az északi fővárosban. Megnősült és gyermeke született, akit tanítatott a szabóként megkeresett pénzből. Amikor 1983-ban kitört a második polgárháború, minden reményét elvesztette, hogy fia valaha is látja még a szülőföldet.

A fiatal Richard életét végigkísérte a vágyakozás a hely után, amit soha nem látott. Kartúmban nőtt fel, de igazából két világ között élt. Az iskolában - a többi gyerekkel együtt - arabul beszélt, és próbált beilleszkedni. Otthon, családi körben a déli Bari nyelven beszélgettek, hogy életben tartsák a déli szellemet. "A szüleim állandóan Jubáról meséltek. Akárhányszor mutatták a tévében, odahívtak, és együtt néztük. Nagyon szépnek láttam. Mindig arról álmodoztam, hogy visszatérek. Tudtam, hogy ez az otthonom."

1995-ben intenzív harcok folytak Juba környékén. Harcoló katonákról mutattak képeket abban a hadi műsorban, amit a család folyton nézett. Látva a szeretett város ostromát, Richard olyan erős hazafias felbuzdulást érzett, mint soha korábban. "A testvéremmel folyton mondogattuk apámnak: Apu, mehetünk harcolni? De ő nem engedett. Azt mondta: Először fejezd be az iskolát. Utána mehetsz, és harcolhatsz a hazádért."

Amikor az SPLA vezetője, John Garang helikopterbalesetben meghalt 2005-ben, - alig pár hónappal a békekötés után - Luka otthonában feszülté vált a hangulat. "Aggódtunk. Volt egy vezérünk, aki értünk küzdött, de ki védi meg déli területeket most, hogy ő meghalt?"

Az ezt követő hónapokban, Luka papa és családja felkészült a hazatérésre. A Kosti nevű kikötővárosban három hetes várakozás után tudtak feljutni a Jubába tartó, ENSZ által bérelt gőzhajóra. Richard ma is élénken emlékszik az indulásra: "Amint a hajónk elhagyta a kikötőt, mindannyian a fedélzetre mentünk és ujjongtunk. Azt énekeltük: 'Bye, bye arabok, most itt hagyunk titeket.' Annyira boldogok voltunk, hogy végre ez a perc is eljött."

Az út egy hónapig tartott. A hajó zsúfolt volt, az utasokat moszkitók zaklatták. Az ENSZ több törzs tagjait utaztatta egyszerre, ami kezdetben feszültséget okozott. De hamarosan beszélgetni kezdtek. "Mindannyiunknak hasonló tapasztalatai voltak, tehát megosztottuk őket egymással" - emlékszik vissza Richard. "Mire megérkeztünk Jubába, olyanok voltunk, mint egy nagy család."

Az új élet megteremtése délen, nem volt egyszerű a Luka családnak. Három évtizedes távollét után kellett újrakezdeniük, miközben romokban heverő országuk is segítségre szorult. Luka papa keményen dolgozott szabóként, Richard pedig földművelésbe kezdett, de így is alig tudtak elegendő táplálékot biztosítani a családjuknak. Richard Jubában ismerkedett meg Nora Joannal, és hamarosan összeházasodtak. Nora most kilenc hónapos terhes első közös gyermekükkel.

"Sok álmatlan éjszakám van amiatt, hogyan fogunk megbirkózni a gyerek megszületésével. Hogyan tudok három embert etetni, ha már kettőt is alig sikerül? Sokat aggódom emiatt." Richard arról álmodozik, hogy befejezi egyetemi tanulmányait, amit még Kartúmban kezdett el, de anyagi okok miatt félbe kellett hagynia. Tudja, hogy képes lenne elvégezni, de a költségek és az új családja iránt érzett felelősség visszatartja.

Most, a függetlenség küszöbén Richard világosan látja az ország előtt álló feladatokat. "A politikusainknak valóra kell váltani az ígéreteiket. Gyors fejlődésre van szükség minden területen - oktatás, élelemtermelés, munkák a szegényeknek, - hogy a gyermekemnek már ne kelljen annyit küszködni, mint nekem."

Richard és Nora babája lesz az egyik első gyermek az új Dél-Szudáni Köztársaságban. Amikor megkérdeztem, milyen érzés, hogy első gyereke Dél-Szudáni földön fog születni, a szemei felragyognak: "Ez nagyon különleges érzés. Én leszek a legbüszkébb apa a földön." Már el is döntötték a baba nevét. Akár fiú lesz, akár lány, Hora lesz a neve - ami szabadságot jelent.

A januári népszavazás sikere után a Dél-Szudáni kormány felhívást intézett a még külföldön élőkhöz, hogy jöjjenek haza, és segítsenek újraépíteni a nemzetet. Ösztönzésként minden hazatérő családnak egy darabka földet ígértek. Bár már megvannak a tervek, hogyan valósítják meg ezt a földosztást, a legtöbb visszatérő hivatalosan még mindig hajléktalan. Néhányan megpróbálnak visszamenni a régi családi földre. De a több éves, esetleg évtizedes távollét alatt a legtöbb földet elfoglalták mások, a tulajdonjogok tisztázása papírok és földnyilvántartás nélkül nehézkes, vagy inkább lehetetlen.

A visszatérők száma folyamatosan emelkedik, még többen akarnak elindulni július 9.-e után. A Nemzetközi Migrációs Hivatal (IMO) adatai szerint több mint 300 000 ember ment vissza délre csak az elmúlt hét hónapban. 2010 novembere és 2011 júniusa között a déli kormány és az ENSZ támogatásával 140 000 ember érkezett, a hazatérők másik fele önállóan utazott vissza.

A nemzetközi közösség támogatása ellenére a hazatérők áradata nagy terhet ró a nemzetre. Ez egy olyan ország, ahol az ENSZ statisztikái szerint a lakosság kilencven százaléka napi egy dollárnál kevesebből él, és amúgy is hiány van élelmiszerből, ivóvízből, nincs megfelelő csatornázottság és egészségügyi ellátás. Az infrastruktúra sem bír a megnövekvő igényekkel. Az új Dél-Szudáni Köztársaság 650 000 négyzetkilométer területű - nagyobb, mint Anglia és Németország együtt - de csak harminc mérföldnyi aszfaltozott úttal rendelkezik.

Juba nyugati részén Agnes Wosuk, a Nemzetközi Katolikus segélyszervezet munkatársa írja össze az új érkezők adatait. A helyi és nemzetközi katolikus segélyszervezetekkel együtt mintegy százezer ember legszükségesebb ellátásán dolgoznak. Azok közül, akikkel ma beszélt, nem mindenki jött északról. Sokan menekülnek Jubába a délen kitört törzsi konfliktusok elöl is. Az IOM becslései szerint 2007 januárja, és 2010 júniusa között a négymillió szudáni menekült mintegy fele hazatért már szülőhelyére. Ennek ellenére még mindig Szudán az az ország, ahonnan a legtöbb menekült származik.

A huszonegy éves Sabia Leot is ezek egyike. Hétéves korában lett árva, ezután nagynénje nevelte a déli Yei város melletti falucskában. A család tizennégy éves korában adta férjhez egy SPLA katonához. A férj Jubában állomásozott, itt szülte meg Sabia első fiukat 2005-ben. Két évvel később született egy lányuk, majd egy újabb lány 2008-ban.

Nem sokkal ezután Sabia férjét áthelyezték a Bantu városában lévő katonai támaszpontra, és a család is vele költözött. Az élet egy darabig békés volt, míg tavaly év végén kitört az erőszak. Két helyi törzs közötti vita mérgesedett el, és a fegyveres konfliktus káoszba taszította a területet. Sabia ekkor három hónapos terhes volt negyedik gyermekükkel.

December 18.-án Sabia férje úgy döntött, ideje, hogy az asszony és a gyerekek elmeneküljenek a térségből. Addigra a hadsereg is bekapcsolódott a konfliktusba, és a harcok intenzitása is növekedett. Adott az asszonynak némi pénzt és egy mobiltelefont, és megmondta, hogy vigye el a gyerekeket Jubába. "Amint megérkeztünk és béreltem magunknak egy kis szobát, felhívtam" - emlékszik vissza Sabia. "Azt mondta, ne aggódjak, és hogy minden hónapban fog küldeni egy kis pénzt, amíg nem biztonságos hazamennünk. Mondta, hogy vigyázzak a gyerekekre, és hívjam fel, ha bármi probléma van. Azt hittem, minden rendben lesz."

A bajok az első hónap végén kezdődtek, amikor Sabia nem kapott semmilyen pénzt. Megpróbálta felhívni a férjét, de a korábban használt számon senki nem jelentkezik azóta sem. Megkérte a szobájuk bérbeadóját, hogy legyen türelemmel, a pénz bármelyik nap megjöhet. A tulajnak két hét múlva lett elege, és megmondta a családnak, hogy költözzenek ki.

Várandósan, három kisgyerekkel Sabia az utcára került azzal a néhány holmival, amit hozott. Mivel nincs családja, akikhez visszamehetne, és nincs pénze, hogy etesse gyermekeit, azóta csak kóborolnak Jubában. Talált néhány öreg rokont, akik néha befogadják őket pár éjszakára. Amikor érzi, hogy már nem látják őket szívesen, kézen fogja a gyerekeket és elindulnak. "Az öregek folyton azt kérdezgetik, hogy miért nem megyünk haza a bérelt szobánkba. Megmondtam nekik: 'Az a szoba nem az otthonunk. Ott van az otthonunk, ahol a férjem van.' Ezt nagyon nehezen akarják megérteni."

Sabia már öt hónapja hajléktalan, és helyzete napról napra nehezebb. Az esős évszak kezdete még nehezebbé tette a dolgokat. "Amikor nem esik, egy fa alatt alszunk. De amikor elkezd esni, futnunk kell, és csak reménykedhetünk, hogy valaki szállást nyújt éjszakára. Napközben körbejárom a környékbeli házakat, és kérem őket, hogy adjanak valamilyen kisebb munkát. Ez is egyre nehezebb, mert a pocakom már nagyon nagyra nőtt. Néha kapok egy kis ételt, vagy pár szudáni fontot. De általában éhezünk. Azt mondom a kicsiknek: Ne sírjatok, inkább aludjunk. Holnap majd eszünk."

A Jubába érkezése utáni egyetlen telefonbeszélgetés óta Sabia nem hallott a férjéről. Azt mondja, érthetetlen, miért nem keresi meg őket, ez egyáltalán nem jellemző rá. "Minden nap imádkozom, hogy senki ne jöjjön, hogy rossz híreket közöljön."

Éjszakánként, amikor a gyerekek már alszanak, Sabia néha a saját életén gondolkodik. Most, a terhesség vége felé, sokat aggódik az egészségükért. Egy olyan országban, ahol hétből egy nő belehal a szülési komplikációkba, a veszélyek szörnyen valóságosak. A pocakját fogja, miközben mondja: "Nem gondolhatok arra, mi történhet velem. Azt sem tudom, hova fogom vinni majd a gyerekeket, hogy mit esznek majd. Megpróbálok nem gondolni ezekre. Minden éjszaka hálát adok Istennek, amiért még egy napig megtartott.

Hogyan segíthet



Ha támogatni szeretné a segélyszervezetek munkáját, amelyek ételt, ivóvizet, szállást és ellátást próbálnak biztosítani a Szudáni menekülteknek, keresse fel a Skót Katolikus Nemzetközi Segélyalap (Scottish Catholic International Aid Foundation, SCIAF) honlapját a www.sciaf.org.uk internetes címen, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezetet a www.segelyszervezet.hu címen, vagy a Magyar Vöröskereszt Nemzetközi szolgálatát a www.voroskereszt.hu címen.

News in RSS
Obama Mulling Broader Strikes Against ISIS?
Israel, Hamas Set to Escape War Crimes Charges
OPINION: International Relations, the U.N. and Inter Press Service
Cuba Sees Its Future in Mariel Port, Hand in Hand with Brazil
Dumping Ban Urged for Australia’s Iconic Reef
War Veterans Planting for Peace in South Sudan
UN AoC Focuses on Youth & Peace Building
UNICEF Offers Psychosocial Support to Traumatized Children in Gaza
Organic Farming Taking Off in Poland … Slowly
No Hope for AIDS-Free Generation in Uganda as Controversial HIV Bill is Signed into Law
More >>
News in RSS
Obama Mulling Broader Strikes Against ISIS?
Israel, Hamas Set to Escape War Crimes Charges
OPINION: International Relations, the U.N. and Inter Press Service
Cuba Sees Its Future in Mariel Port, Hand in Hand with Brazil
Dumping Ban Urged for Australia’s Iconic Reef
War Veterans Planting for Peace in South Sudan
UN AoC Focuses on Youth & Peace Building
UNICEF Offers Psychosocial Support to Traumatized Children in Gaza
Organic Farming Taking Off in Poland … Slowly
No Hope for AIDS-Free Generation in Uganda as Controversial HIV Bill is Signed into Law
More >>